Kétszer ugyanabba a folyóba.

Itt a hangsúly igazából borzasztó erősen azon van, hogy mekkorát fordult a világom, és mennyire rövid idő alatt. Az öröm-érzet konstans. Porcikáról-porcikára ivódik belém.

Nothing can stop us right now.

Ma miénk a világ.

A belső kényszer a mozdulásra sosem volt ennyire erős. Hellonagyvilág, ha minden úgy akarja, jövök hozzád.

Vajon a kiszámíthatóság vagy a számítás a rosszabb?

Szeretnék egy nagy RESET gombot az életem egy részére. Most.

Egyre elkeseredettebben harcolok valamiért, amiről egyre inkább érzem, mennyire veszett ügy.
A tehetetlenség dühöt szül.

A látszatot akarod vagy engem?

Attól még kibaszott szomorú vagyok.

Játszótér.

Ha már harmadszor törlöm vissza a gondolataimat, akkor még nem így van jól. Nem ide.

Ez most egy negatív bejegyzés lesz.

Kurvajó érzés együttlakni egy olyan emberrel, aki pont leszarja, hogy félnapnyi munka után mennyire fáradt vagy és nincs erőd a házimunkához, hogy nincs kedved az idióta barátaihoz, akik hiénahangon röhögnek a szomszéd szobában az éjszaka közepéig, aki leszar mindent, mert páváskodni egy rakás szarkupacon neki sokkal egyszerűbb, mint belegondolni abba, hogy vagy egy testvére, akivel kéne normálisan laknia.
De rohadtul elegem van.

Homokízű tanácstalanság. Mivé legyek?