Újratanulom azt a fényes mélyről-lélekből mosolyt. Mindenkinek adok belőle, mert nekem nem lesz kevesebb.

Levegőmarkolás után---

Minden dobbanással a régibe húz vissza a buta szívem, de már értem, mire vártam.

Újult az erő, más a fény bennem.

Máshogy alakul most minden.

Tabula rasa.

Olyan jó ez így.

Összevissza kényeztet ma az élet.

Kaptam egy levelet, amire vártam.

Kaptam hóesést és elkaptam a pihéket a nyelvemmel.

Kaptam megváltozott menetrendet, úgyhogy sokkal kényelmesebb feljönni vasárnap.

Kaptam túrógombócot, gyümölccsel.

Egész nap világított a mosolyom.

Mi derít ma mosolyra című rovatunk.

Google közhasznű hirdetések like.

Ezt kihagytam a számításból.

De fogom én ezt utálni, úúristen.

Minden új levélnél egyben lesz az összes szervem. A gyomrom, a tüdőm meg a szívem.

Hülye spamek.

Amúgy a gumicukorevésben van valami édes perverzió. Visszavágás a természetnek.

Élőben megesz a medve? Itt meg én őt, hammbekaplak!

Hihetetlen, milyen gyatrául fucking coward vagyok.

Így legyen belőlem újra ember.

Like.

Szerintem minden férfi vágyálmát váltottuk valóra a lakótársaimmal a "na smároljatok egy jégerért"-röhögés-"na jó akkor egy ezresér' sztriptíz"-még nagyobb röhögés majd szexi hörgés-"na gyere te asszonyállat"

érdekes délutánjuk lehetett a kicsilányoknak, én meg nagymami vagyok, de legalább jól bírok alkalmazkodni.

Ironikus félmosoly.

Sorozatnézésről, függésről írok cirka 20 oldalban.

Néha megszakítom a HYMYM, a TBBT vagy a GG legújabb részének megnézésével. Vagy esetleg megy a Simpsons vagy a Scrubs a tévében.

Hát így nem lehet sorozataddiktivitásról írni!

How many special people change

A szerelemnélküliség tesz kibaszott zsenivé.

kreálom terjesztem

felemelkedem

A vég kezdete, hé.

És én itt csak dumálok, Nap fején meg a fülhallgató. Mondjuk megértem, mert felváltva hörgök a gyönyörtől hogy Dzséééémsz Frankóóóó (megy a pókmalac az éjekszenen), vagy röhögcsélek magamon ezért-azért.

Ebből is látszik, hogy vége a hétvégének, én meg visszatértem szeretett fővárosunkba.

Dejavu

Szétcsúszott életemben a biztos pont, egy dejavu.

Érdekes, már nem érzem, hogy bíztam volna. Bíztam benned valaha? Te sem láttad soha. Fullánkom a régi méregtől csöpögős.

De jó lesz ez így, ha összetörök, akkor is van, aki összerak újra.

Tervezgetem a jövőt, adok neked és magamnak is. Csak ülünk, fagyizunk, nevetgélünk. Vár a világ, ugye.

És te is, aki letörlöd a könnyeimet, sírástól rekedt hangunk énekel. És nevetünk is, iróniánk gyilkos, de tőled nem fáj.

Ez az életem, de lehet majd több, jobb, mástól-fájóbb.

Akkor is lesz, aki összerak majd újra.